Jómagam 15 évesen már részt vettem a mozgalomban és ebből volt is hátrányom. Akkoriban az úgy volt, hogy „plakátharcot” vívtunk: a Magyar Élet Pártjának plakátáradatát ellensúlyozva mi Szeder Ferenc és mindazok plakátjait terjesztettük, akik szociáldemokrata színekben indultak. Egy ilyen akció során a rendőrök elkaptak bennünket, mivel észlelték, hogy plakátokat tépünk le, és helyükbe a sajátjainkat ragasztjuk. Kommunistáknak bélyegeztek bennünket, miután a 19-es forradalom elítélése jegyében a Szociáldemokrata Pártot majdnem úgy bírálták el, mint a Vörös Forradalom másik vezető erejét. Serdülőkorom ellenére társadalmi helyzetemnél fogva a szociáldemokrata gondolatokat a magamévá tettem, ebben közrejátszott, hogy kispesti srác voltam, akinek a környezetében nyomor és szegénység uralkodott. Apám vasöntő volt, és az országot érintő antant korlátozások miatt hosszú ideig munka nélkül maradt. A családunkban hárman voltunk gyerekek, egyikünk - a bátyám - egy hadiözvegynek volt a fia, azaz hadiárva volt. Édesanyámat özvegyasszonyként vette el apám, de mindegyikünket úgy nevelt, mint a sajátját. Egyszóval ideális apa volt, egy kemény ember, aki hányattatott sorsa ellenére részt vett a szakszervezeti mozgalomban. Bizalmi volt, aktívan részt vett a bérharcokban, emellett a munkásotthonban vezető tisztséget látott el, és maradt ideje arra is, hogy a vasas nyugdíjasokat szervezze. Sok kitüntetése volt, ami szememben az iránta való tiszteletemet tovább erősítette, szóval volt mit tanulnom tőle. Kiszolgáltatottak voltunk, édesanyám takarítani járt, én reggelente kifutófiúként tejet hordtam ki, majd elmentem az iskolába. Délutánonként is vállaltam alkalmi munkát, például kertet locsoltam, amelyért ugyan csak filléreket kaptam, de arra is nagy szükségünk volt. Megjegyzem, akkoriban nem ismertük a megélhetési rablást és gyilkosságot, persze tőlünk nem is volt mit elvinni. Jó időben mezítláb jártam iskolába, öltözetem egy klott gatya és egy kis trikó volt. Mondhatom, hogy nem is irigykedtünk egymásra, mert közöttünk csak hárman voltak, akiknek jó öltözet jutott. Ez utóbbiak voltak a városházi gyerekek, minket pedig prolinak hívtak - ezt mi természetesnek fogtuk fel, eszünkbe sem jutott, hogy nekünk is lehet jobb öltözetünk. Nem is akarhattunk olyat, anyám mindig figyelmeztetett rá, hogy „Bármit megkaphattok, ha tisztességesen megdolgoztok érte!” Még felnőtt koromban is, ha láttam, hogy rokonaim vagy barátaim különféle ajándékot kapnak, azt kérdeztem apámtól: „Apa, én mit kaptam?” Válaszként egész életre szóló intelmet mondott: „Életet és észt””, továbbá figyelmeztett, hogy koplalni és szegényesen élni lehet és kell tisztességesen is.

Ilyen háttérrel kerültem közel a mozgalomhoz. Természetes volt számunkra, hogy beléptünk a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalomba (SZIM), s ezzel felhívtuk magunkra a kispesti rendőrség figyelmét, sokszor tudatták velünk, hogy nem lesz ezt kedvünk folytatni. A kispesti rendőrfőkapitány - egy főúri származású ember – azt a büntetést rótta ki ránk, hogy 5 egymást követő vasárnapon jelentkezzünk a rendőrkapitányságon, ahol levittek bennünket a pincébe, a köztörvényesek közé – ez volt a börtön.

1937. szeptember 2-án vettek fel a párt tagjai sorába.

Bazsai Ferenc életútja történetének közzétételét folytatjuk.