MTI Közlemény


A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szociáldemokrata Párt Elnökségei folytatták a 2013. május 15-én kötött együttműködési megállapodás következő lépéseinek az előkészítését. Ennek keretében kölcsönösen tájékoztatták egymást, hogy döntést hozó testületeiknél előkészítik szeptemberben tartandó kongresszusaikat, melyek felhatalmazása alapján kívánják az egyesülő kongresszust megtartani, amelynek eredményeképpen együtt tudják a jövőben megjeleníteni és képviselni a szociáldemokrata értékeket a 2014. évi választásokon.

Budapest, 2013. június 5.


Dr. Kapolyi László s.k.
Elnök
Magyarországi Szociáldemokrata Párt
Dr. Bordács Gábor s.k.
Elnök
Szociáldemokrata Párt (Történelmi)
Nyilatkozat

2013. június 06. Bazsai Ferenc Úr Schmuk Andor Úrnak címzett levele letölthető innen: Nyilatkozat.pdf